buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 8, vasárnap
Mária napja





















Évfordulók:
Kr.e. 65: Quintus Horatius Flaccus születése (Venusia, ma Venusa)
1832: Bjørnstjerne Bjørnson születése (Kvikne)
1842: Csiky Gergely születése (Pankota)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Leporelló


2002.11.19

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Színikritikus lelkesedhet a másik színikritikus kötetéért – kiváltképp, ha termékeny vitapontokra is talál a krónikává, színháztörténeti metszetté összeálló gyűjteményben –, de hogy mindez ne maradjon bennfentes öröm, a színházszerető olvasó (az ismertetett előadásokról esetleg mit sem tudó, más produkciókat látogató néző) számára is meg kell világítania tetszésének okait. Kacsir Mária A minden és a semmi gazdái című könyvének hangütése eleve segít ebben a műveletben, mert az élmény reflektálását: rögzítését, elemzését és továbbadását egyfelől ugyan a színházbírálói céhben már ötödik évtizede tevékenykedő szakember szuverenitásával, felelős írástudóként végzi el, másfelől viszont szívesen stilizálja értékítéleteit többes szám első személyű gondolatokká, szinte a publikum kollektív bölcsességévé.

„Bárkinek föltűnhet először is, hogy az előadás pontosan úgy kezdődik mint az a bizonyos egérfogó-jelenet a darabban, amelyet Hamlet kívánságára adnak elő a Helsingőrbe érkező vándorszínészek: némajátékkal” – tételezi például egy 1986-ra datált írás. Mindez persze csak utólag – legalábbis az egérfogó-jelenet lejátszódását követően – tűnhet föl „bárkinek” (s akinek a tőrbeejtés oda-vissza akciója túl bonyolult, annak fel sem tűnik), mégis szerencsés a retorikai fogás, hiszen jó érzés, hogy az én (feltételezett) tudásom is része a levezetésnek. Talán mondani sem kell, hogy a kritikák leglényegesebb elemei rendre olyan – hajlékonyan kifejtett (szépen, néha szívszorítóan leírt) tézisek, amelyek csak „a hivatásos nézőnek” jutottak eszébe ebben a formában.
A Színház az ezredvégen alcím közvetve jelzi, hogy e 400 lap nem csupán bírálatok sora, hanem a művészeti ág egy kitüntetett periódusának röntgengépe. Kacsir Mária romániai magyar színházértőként, a magyar társulatok bemutatói mellett a bukaresti román színházak estéit is ismerve, alkalmanként fesztiválokat látogatva, szemlézve látja el faladatát. Az 1970-es évek közepén főleg jugoszláviai BITEF-beszámolói váltottak ki nagy visszhangot. Azóta inkább a fesztiváloknak kell felkeresniük őt, mert – pár éve ezt írta legalábbis – Budapestnél és Belgrádnál messzebbre életében sohasem jutott (nem „mártírium” ez, hanem kényelmesség és nem konzervativizmus, csak tény. Ám azért vall a személyiségről és léthelyzetéről, mint ahogy a mélabú nélküli közlés is: jó lenne a darabok „visszanézéséhez” egy video, csak hát nincs „és már nem is lesz”). Most azt forgathatjuk, ami A varázslat elemzése című 1985-ös színikritikai napló utáni másfél évtizedben keletkezett; azaz a frissebb írások javát. Emelkedett alkalmi cikket – A kor, amelyben rendezett (Harag Györgyről, halálának tizedik évfordulóján) –, könyvrecenziót – Színháztörténet helyett (Kolozsvár magyar színháza). Tanulmánygyűjtemény a 200. évfordulóra –, műfordítás-pásztázást – Jánosházy Györgynek (a jelen gyűjtemény kiadói szerkesztőjének) új magyar Shakespeare-jeiről (Julius Caesar, Coriolanus, Lear király), Két román drámai emlék felvillanását még 1982-ből, s mindenekelőtt persze kritikákat, főleg román és romániai magyar színházak premierjeiről. Az anyag úgy állt egybe, hogy szinte kizárólag a klasszikusok – az antik nagyok, Shakespeare, Moliére, Csehov, Pirandello, az abszurd közelebbi-távolabbi szerzői, a román és a magyar színpadi remekírók – uralják a beszámolókat. Bár a kritikus sohasem úgy jut írnivalóihoz, hogy egy adott színházi élet, színházi világ „periódusos rendszerét”, valamennyi elemi tényezőjét lefedhesse véleményével, Kacsir remekül szerkesztett kötete Jánosházy Julius Caesar-magyarításával kontextusba von egy román előadást, Tompa Gábor két Hamlet-színreviteléről is szól (és általában igen sokszor Tompáról mint meghatározó egyéniségről), folyamatszerűen idézi fel Székely János, a „folttalan név” drámáinak színi jelenlétét, dialógushelyzetbe hozza a (bukaresti) román és a(z erdélyi) magyar színházkultúrát. Az esztendők rendjében felsorakoztatott textusokat az olvasó gondolatban leporellószerűen „hajtogathatja”, a kapcsolódások szerint virtuális oldalpárokat hozhat létre, érdeklődésének drámatörténeti és színházművészeti aspektusait is érvényesítheti.
Dráma és színház együttállása némiképp problematikus (vagy talán következetlen). Az előszóul megtett 1989-es (azaz hangsúlyos dátumú) cikk – Válasz egy régi körkérdésre – az előadás alapjául szolgáló dráma következetes elemzését és értékelését is célul tűzte ki. De épp Kacsir számos bírálata érzékelteti, hogy a dráma mindig csak része, és a jelenkori előadásokban sokszor nem a legfontosabb összetevője a színházi produktumnak. Magam dramaturgként dolgoztam olyan rendezővel, aki épp a viszonzatlan érzelmek provokálta csapdaszituációt akarta megjeleníteni, és valószínűleg bármely színművet ekként jelenített volna meg. Mielőtt valaki az eltúlzott rendezői önmegvalósítás veszedelmes és színházellenes rögeszmésségéről kezdene papolni, hadd kérdjem meg: akár három „legnemzetibb” drámánk, a Bánk bán, A Csongor és Tünde és Az ember tragédiája nem tökéletes drámai matéria ehhez a közelítéshez is?!
Meglepetéssel lapoztam rá azokra a sorokra, melyekből kiderül, hogy a szerző számon tartja, vitatja, továbbgondolja Székely János Mórok című alkotásával kapcsolatos nézeteimet – magam is készséggel megfontolom az övéit. Aktuális várakozást kelt, hogy a bíráló már 1990-ben láthatta és dicsérhette Barakiásként Csiky Andrást – a budapesti Nemzeti Színház épp most hívta a Caligula helytartója e szerepére a művészt. A román színház nálunk sem ismeretlen rendező- és színész-nagyjainak, legjobb vagy legkétségesebb előadásainak portréja ugyanúgy érdeklődésre tarthat számot, mint a romániai magyar színjátszás térképének nem is csak vázlatos rajza. Kacsir több művészről még az „ott” jegyében szól – a magyar közönség most „itt” tapsolhat nekik.
S akikről s amit nem írhatott meg s le hajdan a kritikus... Így a boldogult Héjja Sándor nevét: hiába tűnt ki a Hamlet címszerepében, már költözőben volt Magyarországra, tehát a neve tabuvá vált... Ilyen időkből, ilyen viszonyokból kellett Kacsir Máriának ép lélekkel, romlatlan érdeklődéssel átlépnie „a minden és a semmi gazdái” esztétikai-bölcseleti tudatú színházértelmezés jelenébe. Könyve – melyben a Tartalomjegyzék név, műcím, rendező, bemutatási hely utalásrendszerének következetesebbé tételével még biztosabban eligazíthatna – a bizonyság rá, hogy az írói-kritikusi én tovább érett, s részben épp a színház, a színházi alkotások által. Nulla óra, mint mindig; Felfújt képek, felfújt szépek; A világmegvető; Kinek kell a színház? – ezek a záró, a 2000-es tömb bírálat- és szemlecímei, melyek a látszat ellenére sem szkepszist vagy elfordulást jeleznek: mögöttük egy józan, alapvetően bizakodó, a kritikusi munkára ter-
mett írástudó őrködik.

Kacsir Mária: A minden és a semmi gazdái. Színház az ezredvégen
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 398 oldal, 1540 Ft

Tarján Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu