buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A hosszú hetvenes évek,
avagy a Svejki lélek


2002.11.19

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Vörös István jól hangzó, A švejki lélek című könyvében, amely az 1970-es évek cseh prózájáról, nevezetesen Milan Kundera, Bohumil Hrabal és Ludvik Vaculík regényeirôl szól, Švejknek, a derék katonának csupán „szelleme”, mint a cseh lélek „metaforája, illetve mint védôszentje (védôszörnye?)” van megidézve. A tulajdonképpeni téma a „hosszú, amorf hetvenes évek”, amelynek Vörös szerint, a kezdete 1968-70, a vége pedig 1989, a „bársonyos forradalom”, tehát mintegy két évtizednyi a kiterjedése. Kelet-Közép-Európa más országaiban is, mint ismeretes, szintén szokatlanul hosszúra nyúlt ez az évtized, a Szovjetunióban például a „pangás idôszaka” címkével látták el, Magyarországon ellenben nem kapott külön elnevezést, ezt a periódust is, az elôzô évtizedekhez hasonlóan, a hivatalosan irányított irodalom korszakának tekintik. A hosszú hetvenes években a cseh irodalom éppúgy, mint az orosz irodalom három, önálló életet élô részre szakadt, a hivatalos, államilag kiadott, a szamizdat és az emigrációs irodalomra. Viszont a korabeli rafinált magyar irodalompolitikával szemben itt nem a három, csupán a két T elve működött, világosan elkülönítették egymástól a támogatott és tiltott irodalmat, átjárás közöttük alig volt elképzelhetô.

Vörös István könyvében három világirodalmi rangú cseh író, Milan Kundera: Az élet máshol van, Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbár és Túlságosan zajos magány, valamint Ludvik Vaculík: Cseh álmoskönyv című regényeinek adja sajátos olvasatát, s a modern recepció-esztétika ihletésétôl áthatva – helyesen -, rendkívül komolyan veszi az olvasó-befogadó szerepét. A Kundera-regényt elemzô rész címe a Beszélô hatalma, melyben Vörös párbeszédbe elegyedik nemcsak a művel, de áttételesen a szerzôvel is, ami némiképp szokatlannak tűnhet az ilyen elméleti jellegű munkában. Az élet máshol van Kundera második regénye, melyet 1970-ben fejezett be (az elsô a Tréfa, a még Csehszlovákiában kiadott mű, melyet szinte azonnal, megjelenése után lefordítottak magyarra, majd a baráti seregek bevonulása után rögtön be is zúztak). Elôször franciául jelent meg, csak utána csehül, persze, Nyugaton. Története a költô, Jaromil „élettörténete”, meghasonlása és öngyilkossága az 1945 utáni cseh történelem kopár díszletei között; miközben Kundera a regény színpadán a szereplôk és az elbeszélô helyett gyakran a maga alteregóit, sôt az alteregók egész rendszerét lépteti fel. Vörös bemutatja, hogy a regényben Kundera miként „ironizálja az önéletrajzi regény toposzait”, s bebizonyítja azt is, hogy a regény „félsikere” az elbeszélôi alapállás ellentmondásosságából fakad. Tulajdonképpen Vörös szerint Kundera a valóság átformálására tett kísérletet ebben a regényben (csak így, zárójelben jegyzem meg, hogy ez az alapállás a hírhedt szocialista realizmus egyik „esztétikai” alapelve volt; az én olvasatomban Kundera regénye e hivatalos irodalmi képzôdmény paródiája is egyben, hisz Jaromil költôvé válása szorosan összefügg lelkes, sztálinista ifjúságával). Abban azonban mindenképp igaza van, hogy Az élet máshol van-ban a szerzô szinte az ösztönökig lemeztelenítette önmagát, melynek eredményeképp az önmagáról alkotott mítosz kialakításában új módszereket talált. Tehát Vörös István jogosan véli úgy, hogy Az élet máshol van félsikere nélkül nem jöhettek volna létre Milan Kundera olyan sikerkönyvei, mint a Búcsúkeringô, A nevetés és a felejtés könyve, a Halhatatlanság és a Nemtudás. Az elbeszélôi hang voluntarizmusának csôdjét végül így kommentálja: „Kundera túl jó író ahhoz, hogy legyôzhesse az irodalmat.”
A Hrabal-elemzések a Valóságbôvítéstôl a valóságszűkítésig című fejezetben szerepelnek. A „valóságbôvítés” vagy „valóságáradás” a lefordíthatatlan hrabali kifejezés, a ’pábení’ magyarítása (a valóságbôvítésen kívül még „önvilágámításnak” (Varga György) is fordították), melyet Vörös mint sajátlagos narrációs módszert értelmez és tárgyal: „Valóság, ami eluralkodik a személyen, a beszélôn, a szövegen és áradni kezd benne, de áradása megállíthatatlan, és ki is lép medrébôl, annyira valóságos, hogy már szürreális.” Az áradó szövegformálás a Hrabal-művek fô sajátossága, ez „totális realizmusának” a kulcsa, amely voltaképpen nem más, mint az a fiktív beszédhelyzet, mikor a szerzô „az elbeszélôvel és az olvasóval együtt ül egy kocsmai asztalnál, és valakit hallgatnak, aki azt mondja el magáról, amit akar, úgy, ahogy akarja, látszólag megmenekülve az író önkényétôl, hogy kénye-kedvére kutasson a gondolataiban.” Vagy mint maga Hrabal írja: „a világ minden kocsmahelye egy beszédszarvakkal összegabalyodott szarvascsapat”. Tehát Hrabal az olvasót, akarva-akaratlanul is bevonja intim köreibe, és ezzel egyúttal szerepjátszásra kényszeríti. Vörös István a Gyöngéd barbárt és a Túlságosan zajos magányt az író prózája legjobb darabjainak tarja, s az utóbbit egyben kiemelkedô fontosságúnak is az életművön belül. A Túlságosan zajos magány három szövegváltozatban létezik, melyek közül az egyik verses. Vörös szerint ebben a művében a szerzô már lemond saját módszerérôl, nem akarja bôvíteni a valóságot, csupán összegzi azt. Nem véletlen, hogy Kundera regényéhez hasonlóan Hrabalnál is felmerül az öngyilkosság kérdése. Hanta, a fohôs, Švejkkel ellentétben nem a túlélés esélyéért küzd, hanem azt a kérdést veti fel, hogyan lehetséges egyáltalán élni. Tehát a valóság a beszédfolyam ellenére már nem bôvül, hanem egyre inkább szűkül. A nyelvi tobzódásban megnyilvánuló mohó életigenlés Hrabalnál azért is fontos, mert az élet valódi megélhetôségét minden pillanat kétségbe vonhatja. Egyébként Hrabal prózájában az öngyilkosság vagy az öngyilkossági kísérlet motívuma nagyon is gyakorinak számít.
A harmadik író, kinek műve egy harmadik változat a hosszú hetvenes évek cseh regényére, Ludvik Vaculík. Az ô munkássága kevésbé ismert a magyar olvasók körében, fô műve, a Cseh álmoskönyv csak 1998-ban jelent meg magyarul, Körtvélyessy Klára fordításában. A Cseh álmoskönyv formája napló, melyet szerzôje regénynek szán, egy teljes éven át napról napra írott tárcanovelláit fűzte benne egybe. Vörös ezt írja Vaculíkról: „Mindennapjaink totalitásával akar jelen lenni könyvében, ezáltal nem naplót hozva létre, hanem a magánélet fikcióját.” Vaculík műve felveti azt a kérdést, hogy „mitôl regény a regény?”, noha a regény pontos ismérvei a 20. századi irodalomban általában nem körvonalazhatók. Vaculík Cseh álmoskönyve hol megfelel bizonyos, a regénnyel szemben támasztott normáknak, hol nem. Témája egy másként gondolkodó élete, s szerepelnek benne a cseh ellenzék olyan prominens képviselôi, mint például Václav Havel, Pavel Kohout vagy Jiri Gruša. Vaculík könyvében különösen érdekes az idôkezelés: a napló a maga természetes múlt idejében íródik, viszont a hozzá fűzött reflexiók jelen idejűek, az álomleírásokban pedig egy másfajta, az elôbbieknél absztraktabb idôbe lépünk ki. A Cseh álmoskönyv elemzésével Vörös folytatja az önéletrajzi indíttatású elbeszélômódok és a regény tér- és idô szerkezete összefüggéseinek vizsgálatát. A Cseh álmoskönyv világából, ahogy Vörös szellemesen állapítja meg menekülnek (emigrálnak) a szereplôk, az elbeszélô viszont a politika világából egy fiktív irodalmi térbe, a regénybe szökik. Különösen izgalmas a regény szerelmi vonulata, amely egy szerelmi többszög, minek következtében a fôszereplô négy otthon között éli az életét. Végeredményben Vörös szerint, Vaculík művében azt mutatta meg, hogy a megszokott regénylépték határai átléphetôk, s ezzel a Cseh álmoskönyv a 20. század olyan nagy kísérleteivel került közeli rokonságba, mint Az eltűnt idô nyomában, vagy A tulajdonságok nélküli ember.
A könyv végén azért újból elôbukkan Švejk figurája, hogy végül dicstelenül – végleg? - távozzék. Vörös a derék katonával kapcsolatban a következô dilemmákat veti fel: létezik-e švejki tradíció, vagy csak egy magatartásnak adott nevet a cseh nyelvben, illetve, lehetséges-e, hogy mára már Švejk teljesen elhagyta a cseh irodalmat? Válaszai röviden a következôk. A švejki tradíció nemigen létezik, a figura elkeveredett a cseh irodalom egyéb hagyományaival. Švejk nem lélekvezetô, mert lényének nem természete a lelkiség. Švejkkel lényegében nem sokat kezdett a hetvenes évek cseh kultúrája. A könyvében elemzett művekrôl pedig a következôket írja: „Ez a három mű többfajta tradícióhoz is kapcsolódik, de kibújik bármiféle szellemi alávetettségnek még a látszata alól is. Ha a Švejkkel a Monarchiából való kilépést jelentette be a cseh szellem, akkor e három mű ennek a döntésnek katasztrofális következményeit veszi számba. De amit Švejk elrontott, ôk sem tudják kijavítani.”
Netán mindenben Švejk lenne a hibás?

Vörös István: A švejki lélek
Holnap Kiadó, 240 oldal, 1900 Ft

Szőke Katalin

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu